Az én ideálom: egy nő alkalmas legyen feleségnek, anyának. Szeresse, amiket én szeretek, tudjon otthont teremteni és repülni. Ne viseljen tornacipőt, ha piacra megy. Minden mozdulatában nő legyen. A hozzám tartozó nőtől elvárom, hogy ha nem vagyok otthon és döntenie kell valamiben, mindig gondolja végig, hogy én hogyan döntenék. Ja, és egy nő tudjon sírni, nevetni, cirógatni – nem masszírozni. Akarjon mindenkinek tetszeni. A szemével tudjon nézni, az álláig érjen a lába, és rá tudjon ülni a hajára.
 
Apám is vadász volt. 
Édesapám kilencévesen vitt el először magával. Húsz nyulat lőtt ki, az utolsót nekem engedte át. Nagyon izgultam, de sikerült eltalálnom. Azóta sem szabadultam az érzéstől: minden egyes elejtet vad kilövése beleégett az agyamba.
Egyik legemlékezetesebb élményem az volt, mikor egy disznóhajtás után elaludtam a terepjáróban. Felébresztettek, és mondták nekem: tíz szarvasbika van a közeli hegygerincen. - Fél óráig mentünk, mire egyszer csak megjelent előttünk a csapat. Száz méterre voltak, kiválasztottam az egyiket. Csodálatos volt, ma is őrzöm ezt a trófeát. Az apróvad viszont sosem érdekelt: ha nő, ha szarvas, mindig a nagyvadak érdekeltek.
Annál csodálatosabb nincs, amikor kimész és a legértékesebb gondolataid akkor születnek, amikor ott vagy egyedül a magaslesen, egyedül a csillagokkal, az űrhajóval, a természettel. Ez valami csodálatos, ezt élvezni kell, nem pedig akarni mindenáron, hogy most valamit teljesítsek, hogy valamit lőjek.
Zebrákra nem vadásznék, mert a lovaimra hasonlítanak. A krokodil nagy vadászálmom, de a tavamban úszkáló ázsiai pontyaim nem enném meg. Nyári vadételfőző versenyek gyakori zsűritagja vagyok, de a saját vadas receptjeim titkolom.
 
Hírek>